MEGVALÓSULT EXPEDÍCIÓINK
A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL
SHKHARA 2020 TÉLI EXPEDÍCIÓ BESZÁMOLÓ
RÉSZTVEVŐK:
A hegymászó-válogatottból:
Kísérő mászók:
Bácskai Gusztáv
Papp Róbert
2020.03.06. – PÉNTEK
A késő esti órákban jó hangulatban és temérdek csomaggal gyülekeztünk a Ferihegyi reptéren. Az ilyenkor hagyományos csapatfotó persze nem maradt el. Több téli sportágat kedvelő is várt a gépre. A beléptetés és a csomagfeladás végül gördülékenyebben ment, mint amennyit izgultunk előtte rajta. Laci a húzószánt a nagy táska aljára rögzítette, amely külön derűt szerzett a személyzetnek.
2020.03.07. – SZOMBAT
A 3 órás időeltolódás miatt a kevesebb mint 3 órás repülőúttal helyi idő szerint 6 óra körül érkeztünk Kutaisi repterére. A már világszinten jelentkező koronavírus miatt mindenkit homlokhőmérővel vizsgáltak meg. Viszont a kellemetlenség ellensúlyozásaként az útlevélbe tett pecsét mellé mindenki kapott egy kis üveg bort a Grúz állam jóvoltából.
A reptér külső területén megkezdődött a gázpalackok és valuta, valamint 1 db SIM-kártya gyors beszerzése, hogy legalább a Mestiába való átutazás alatt legyen helyi számunk. Sajnos később nem sikerült többet beszerezni, mert Mestiában a beharangozottakkal ellentétben nem volt nyitva a bolt.
Az online lefoglalt Kutaisi – Mestia transzferünk időben, de nem felkészülten érkezett. Egy kis busszal akart hatunkat és minden csomagunkat elvinni (kb. 350-400 kg). Emiatt végül még egy autót és sofőrt kaptunk. Ezáltal egy ideig ment a vita, hogy akkor több lari (helyi pénz) kell, de a végére elengedték a dolgot.
Mesztia főterére bőven időben érkeztünk. 4-5 órát kellett várnunk mire az Ushguliban levő szállásadónk értünk jött. Addig a helyi beszerzési forrásokat fedeztük fel, illetve a Laila étterem jóvoltából ajándék kávéban és chachában (pálinka) részesültünk. Kellő mennyiségű purival (lepénykenyér) vártuk a következő transzfert. (Ez a kenyérfajta annyira jó, hogy 1 hét múlva sem penészedik, és ugyanúgy puha is marad.) Az Ushguliba tartó autóút a vártnál gyorsabb volt, de igazi, vad kaukázusi körülmények között haladt.
Szállásunk a Qaldea házban volt. A szobák egyszerűek, de rendezettek voltak. A fűtés nemigen volt erőteljes a 10%-on működő hősugárzóval, így a hálózsákokat már a házban elővettük. A házban még egy hattagú szlovák túrasíelő csoport volt. A vacsoránál megéreztük egyből a grúz vendégszeretet és fűszeres ételeik ízletességét, amelyekből degeszre ettük magunkat, de képtelenek voltunk a teljes felkínált ételmennyiséggel megbirkózni.
Az esti megbeszélésünk során két irányvonal rögzült. A következő napon Viktor és Laci, valamint kisérőink, Guszti és Robi a határmegközelítési engedély megszerzése után elindulnak a hegyre, az alaptáborig, míg Andris és én ezt a napot akklimatizációval és a felszerelés ellenőrzésével töltjük. Az előrejelzések szerint a jövő héten végig kitart a kedvező időjárás, amelyet esetlegesen kevés csapadék kísér a hét második felében. Tehát az Ushgulin kívüli távollétre (8-10 nap), és ezen belül főleg a tervezett mászásra (6-7 nap) elegendő jó idő mutatkozott, és csak a lejövet utolsó napjaira nem volt előrejelzésünk.
2020.03.08. – VASÁRNAP
Mivel szállásadónk egyben a határőrség tagja is, így az engedélyek beszerzése könnyűszerrel ment, amelyet Laci vezényelt le.
Andris és én a falu felett magasodó 2500 méter magas kiemelkedést céloztuk meg. Nagyon laza és beszakadós mély hó volt a meredekebb hegyoldalban is, amit az alacsonyabb magasságnak tudtunk be, illetve a kellemes napos időnek. Mire felértünk Laci és Viktor, valamint kisérő mászóink is elindultak a faluból a Shkhara alaptábori helyét felállítani.
Andrissal mi a nap második felét pihenéssel és felkészüléssel töltöttük, míg a többiek a gleccser morénakúpjáig jutottak, ahol az alaptáborukat felállították kb. 2300 méter magasan.
2020.03.09. – HÉTFŐ
Andrissal a korai reggeli órákban, napfelkelte előtt indultunk Ushguliból, hogy a völgy hava még fagyott és stabil legyen. Hasonlóan a reggeli világosban indultak a többiek is a táborukból, de a laza hó a morénák közti erdőben már lassította őket, majd később a gleccser labirintusába belekeveredve a déli napsütésben az olvadt hó nekik is gondot okozott.
A húzószánná átalakított bobokon húztuk az alig emelkedő völgyben a felszereléseink nagyját. Ez a húzószános módszer könnyűvé tette a nagy terhekkel – 40-60 kg - való megközelítést. A patakmedreken és a lavinanyomokon való átcipelés viszont meg-megakasztotta a húzást.
Mi a többiek alaptábori sátrát délelőtt 10 órakor értük el, ahol úgy döntöttünk, hogy az alaptábori felszerelésünket ledepózzuk, és a hátizsákban csak a legszükségesebbeket cipeljük tovább. Sajnos akkor még nem sejtettük, hogy a hótalpat és sílécet érdemes lett volna továbbvinni. A mintegy másfél kilométernyi bokros erdőn való átvágás számunkra teljesen végeláthatatlan küzdelem lett. Alig volt pár lépés, amelyet beszakadás nélkül tehettünk volna meg. Végül a gleccser homlokáig, annak vízkifolyásáig jutottunk délután 2-re, ahonnan a továbbindulás nem volt reális, főként, hogy a többiekkel rádiózva, hallottuk, hogy mennyit küszködnek ők is a gleccseren. Ezért a letáborozás mellett döntöttünk kb. 2500 méteren, és inkább a hajnali fagyot kihasználva terveztük a gleccseren való átvágást.
2020.03.10. – KEDD. A MÁSZÁS MEGKEZDŐDIK, 1. TÁBOR
Hajnali kelést követően még sötétben indultunk el Andrissal, hogy a gleccseren a lehető legbiztonságosabban átkeljünk. Viktor javaslatára a gleccser jobb oldalán kerestünk utat, semmint az ő nyomaikat követve. Be is igazolódott a sejtés. Arra jóval kevesebb kockázatos gleccserhidat kellett átvágni.
Pár óra múlva – reggel fél nyolc körül – újra egyesült a csapat. A többiek éppen a sátraikat csomagolták össze, mikor beértük őket. Onnan a beszálláshoz vezető jeges lavinakúpon kapaszkodtunk fel együtt. Még a faluból a többiekhez csatlakozott egy helyi kutya is, és elszántan velünk akart tartani. A tényleges mászást követően is csak nehezen lehetett jobb belátásra bírni, 3300 méteren láttuk utoljára. Később meg is bosszulta, hogy nem vittük magunkkal, de erről majd a 13-ai bejegyzésben megemlékezek.
Az 1-es táborig a leírás szerint egy egyértelmű meredek hórámpán kellett felmenni, persze jelölve, hogy lesz benne valami kis játék.
A hórámpa végén egy kiolvadó jeges vízfolyás fogadott minket. Andrissal mi inkább a jobb oldali bordára felkapaszkodva próbáltunk feljutni a vizes kémény alá, míg Laciék a rámpa sziklás-jeges leszakadását mászták át. Egyik se lett könnyebb a másiknál, így közel egyszerre értünk a kulcsrészhez. Gusztiék részben a nyomunkat követve a borda falában jöttek fel.
A kémény felett még egy ideig kellemesebb jégcsatorna meredt felfelé, ám a közepétől olyan hószerkezettel találkoztunk, amellyel sehol máshol, és sajnos később ez lett jellemző a hegy nagy részére is. Igazándiból elég egyszerű hószerkezet: ha 3 méter vastag a hó, akkor 3 méter vastagon laza, egyáltalán nem kötött hótakaró van, mely tetején fél centiméter vékony jégkéreg képződik. Ez pont arra jó, hogy azon átszakadva a hóréteg alá becsússzunk. Egyedüli továbbjutás a fáradhatatlan kúszás felfelé. Érdekes, hogy amúgy a szerkezetében instabil hólejtő stabilan megállt. Egy helyen kisebb sziklafal törte meg vergődésünket, ennek tetejében egy számontartandó bivakbarlang volt. Persze lakott volt valamilyen kistestű emlős által már.
A további meredek falakban is hasonló hóviszonyokon küzdöttük fel magunkat, míg a szemközti fal tetején már sejlett az 1-es tábor felállítására alkalmas placc. Kellő távolságban a környező falaktól, egy meredek falletörés legyező alakban szétterülő teteje, mely szinte vízszintes síkot teremtett. Kevés lapátolás után már állt is a sátra mindhárom partinak. A nap utolsó sugarai gyönyörű kontúrokat emeltek a Kaukázus előttünk elterülő hegyvidékére.
